2011. február 6., vasárnap

Feketeribizli



A feketeribizli egyetlen darabkája sem mérgező, ezért bátran fogyaszthatjuk.
A bogyókat nehéz megtisztítani a száraktól, virágmaradványoktól, a magoktól pedig végkép lehetetlen.
Nyers fogyasztásnál ez nem is szokott gondot okozni, de befőttnek, lekvárnak eltéve már felmerülhet ennek szükségessége.
Nyersen érdemes fogzasytani, vagy levét kinyomva nektárnak, szörpnek meginni.
A gyümölcsöt összetörve, esetleg kis mézzel és hideg tejszínhabbal, vagy kevés rummal elkeverve fogyaszható.
A napozást kedvelők karotintartalma miatt bőven fogyasszanak belőle, mert segíti a bőrvédő melanin képződését.
Nem sokáig áll el, pár nappal meghosszabbíthatjuk eltarthatóságát, ha az odaégés megelőzésére ecettel kiöblített lábasban kevés vizet aláöntve felfőzzük, mintha lekvárt készítenénk.
A félig kész feketeribizli-lekvárral szintén elkészíthetjük az előbbi csemegét, végül cukrot hozzátéve eltehetjük lekvárnak.
Friss gyümölcsként vagy lekvár formájában különböző sütemények, főleg tejszínes vagy zselés torták ínyenceknek való alapanyaga lehet.
Borecetet is készítenek belőle, mely különleges aromát ad például sült húsoknak, salátáknak.
Hasonló savanykás, sült húsokhoz, vadashoz adható csemege házilag is készíthető belőle, ha az ember a nyári melegben nem tudja azonnal kidunsztolni, hanem 1-2 napra kintfelejti a melegen. Ne gondoljuk, hogy ekkor már ki kell dobni. Újraforralás után üvegekbe lehet rakni, csak rá kell írni, mi van benne, nehogy lekvárnak tálaljuk föl.
Ínyencek pálinkát is készítenek belőle.
Teáját vese- és szívelégtelenség esetén nem szabad fogyasztani.
Emellett magas antioxidánsszintje véd az influenza, megfázás, rák, szívbetegségek ellen is, és lelassítja az öregedés folyamatát.
Rendszeresen kell fogyasztani, hisz a C-vitamin vízben oldódó, a szervezet nem tudja raktározni.
Egészségünkre pozitív hatást gyakorol magas anthocyanintartalma, amely a gyümölcs sötét színét is eredményezi..
A feketeribizli magjából nyert olaj egy ritka esszenciális zsírsavnak, a gamma-linolenicnek is gazdag forrása.
Olyan értékes, ám nehezen elérhető tápanyagot is találunk benne, mint aGLA(Gamma Linoleic Acid) és az Omega 6esszenciális zsírsav, a MAOI(Monoamine OxidaseInhibitors), amit a depresszió kezelésében eredményesen alkalmaznak.
Mint látjuk, kalcium és vastartalma magas, fogyasztása során növekszik a vörösvértestek és a hemoglobin mennyisége. Ezért ajánlják fogyasztását a vashiányban szenvedő gyerekeknek és nőknek.
B1- és B2-vitamintartalma erősíti az idegrendszert, a benne találhatóP-vitaminpedig a hajszálerek falát erősíti, így jól alkalmazható az érelmeszesedés megelőzésére, vérnyomáscsökkentésre.
Kísérletek bizonyítják jó méregtelenítő, vízhajtó, koleszterinszint- és trigliceridszint-csökkentő hatását.
Olyan hasznos kémiai anyagok is találhatók ebben az értékes gyümölcsben, amelyek miatt már a népi gyógyászatban is használták ízületi gyulladás, vese-vizelet problémák, hasmenés, vérző íny, köhögés kezelésére.
Mivel növeli a vizelet PH-szintjét és megakadályozza a kőképződést, ezért alkalmazták vesekő-képződés megelőzésére is.

Görögdinnye

Energiaértéke: 100 g görögdinnye = 29 kcal.
A görögdinnye több mint 90%-a víz, édes de viszonylag kalóriaszegény.
Fehérje- (0,5 g) és zsírtartalma (0,2 g) is minimális. 6,5-8,5 g szénhidrátja sem túl sok, nagyrészt gyorsan felszívódó cukrokból áll, ezért viszonylag gyorsan megemeli a vércukor-szintet.
Emellett növényi rostokat is tartalmaz.
Vitamintartalma hasonló a fán termő, lédús gyümölcsökhöz.
A-vitamin, 0,04 mg B1-, 0,02 mg B2-vitamin, valamint 7 mg C-vitamin található meg benne.
Gyümölcshúsának pirosas színét nagyrészt színes antioxidánsainak köszönheti, emiatt még rákellenes hatást is tulajdonítanak neki.
Nyomokban tartalmaz karotint és valamennyi likopint.
100 g gyümölccsel 0,8 mg-1 mg vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, kimutatható mennyiségű cinket és szelént is megeszünk.
Fogyasztása jól oltja a szomjat a nyári melegben, mert a levében oldott sók pótolják az izzadtsággal elvesztett mennyiséget.
Víztartalma és teltségérzetet okozó volta miatt akár fogyókúrás ételnek is beválik, bár némelyeket puffaszt.
Méregtelenítő kúrákhoz és a vese és hólyag átmosásához is kiváló.
A görögdinnye behűtve finom, de vigyázat, ne fagyjon meg! Lehetőleg ne tegyük olyan hűtőbe, amelyben 7°C alá hűlhet, mert íze, állaga megsínyli. Ideális tárolóhely számára a 10-13 °C-os pince, ahol legfeljebb egy hétig őrzi meg minőségét felvágatlanul.
Szinte kizárólag nyersen fogyasztjuk, de gyümölcssalátának, bólénak is kiváló alapanyaga.
Az éretlen görögdinnyét kockára vágva uborkával, paradicsommal, paprikával, olívaolajjal ízletes salátának készithetjük el. Fűszerezhetjük mindenféle zöld salátafűszerrel, olívaolajjal, borecettel, nyakon önthetjük joghurttal is.A dinnyehéjakat meghámozva cukorszirupban befőttként is eltehetjük.Magját ne dobjuk ki, mert vese- és cukorbajra javasolt teát készíthetünk belőle. Ehhez mindössze 2 evőkanálnyi mag kell, amit nagyjából egy bögrényi vízben 15 percig forralunk.
A dinnyét fogyasztás elött alaposan mossuk meg.

Kiwi


Különösen gazdag vasban és káliumban, fontos szelénforrás.
Héja flavonoid antioxidánsokat rejt.
Magja rengeteg alfa-linol-savat és omega-3-zsírsavat tartalmaz.
A kiwinek enyhe hashajtó hatása lehet.
A nyers kiviben található actinidin egy fehérjebontó enzim. A papainhoz hasonló proteáz.
Egyeseknél allergénnek bizonyul. Leginkább azok válhatnak rá érzékennyé, akik az ananászra, papayára vagy latexre allergiásak.
A kivit legegyszerűbb nyersen enni. Az igazán finom, érett kivi, már annyira puha, hogy nehéz hámozni, elvileg nem is kell, mert a héja is ehető. Ki lehet kanalazni a héjából, vagy néha egyszerűen le lehet húzni róla a barna szőrös héjat.
Kicsit megcitromozva még pikánsabb üde íze lesz.
Fogyaszthatjuk joghurttal, gyümölcssalátával is.
Kellemes enyhe íze akkor érvényesül legjobban, ha eperrel, szamócával, banánnal, esetleg őszibarackkal elegyítjük.
A kockákra vágott gyümölcsöket elkeverhetjük kevés mézzel, esetleg rummal.
Tejszínt folyékonyan és habbá verve is adhatunk hozzá.
Ha még diódarabokat is teszünk a salátába, nem csak színpompás, de igazán fenséges desszertet kapunk.
Az érett kiviből fagylaltot is érdemes csinálni.
Kiválóan alkalmas mindenféle édesség díszítésére, mert nem oxidálódik, nem barnul, puhul meg.Arra azonban figyelni kell, hogy a nyers kiviben lévő actinidin a fehérjéket idővel bontani kezdi. Így a tejet, tejszínt és a cukrászatban használt zselatin kollagénjét is, ami aztán elfolyósodik. Emiatt felhasználásakor bosszúságot okozhat, mivel nem fogja a gyümölcskocsonya. Melegítéssel az enzim inaktiválható, a fehérjebontás és az ételek elfolyósodása megelőzhető.
Actinidin fehérjéjének köszönheti húspuhító tulajdonságát is, ami kifejezetten előnyös. Az elkészítendő húst sütés előtt áztassuk nyers kiwi levébe vagy a kiwi pürésített gyümölcshúsába, mintha pácba tennénk. Az így előkészített hússzeleteket csak sütés után sózzuk, vagy fűszerezzük.
A kivi húsok mellett szószként vagy az aszalt gyümölcsökhöz hasonlóan felhasználva is kiválóan megállja a helyét, legyen az szárnyas, sertés, marha, hal vagy vadhús.
Remekül eltartható, 0C körüli hőmérsékleten akár fél évig is jól eláll! Éretten hűtőszekrényben jól tartható akár egy hétig is. Nejlonzacskóban szobahőmérsékleten pár nap alatt beérik.
Actinidinje allergén lehet, különösen gyerekeknél szájüregi és szájkörnyéki viszketéssel, irritációval, tüsszentéssel jelentkezhet.

Málna

Energiaértéke: 100 gramm málna = körülbelül 34 kcal, 150-200 kJ.
Nagyon sok káliumot, vasat, magnéziumot és foszfort tartalmaz.
A málnában lévõ savak és cserzõanyagok segítik a máj méregtelenítõ tevékenységét.
A sok kis magocska élénkíti az emésztést.
Nem minden szempontból praktikus gyümölcs: a legtöbb élelmiszer-boltban nem kapható, szedése fáradtságos és kényelmetlen a szúrós ágak között, leszedve törékeny és hamar romlik.
Ennek ellenére igazi ízletes gyógyszerre lelhetünk benne.
100 gramm málnában 25 mg C-vitamint tartalmaz de van benne sok B1-, B2-vitamin és A-provitamin is.
Gazdag színanyagokban, sok antioxidánst, flavonoidot tartalmaz, valamint gyümölcssavakat, cserzőanyagokat, növényi rostokat, pektint.
100 gramm málnából 80-85 gramm a víz. 0,9 g fehérje, mindössze 0-3-0,5 g zsír, 11-12 g szénhidrát van benne.
Értékes tápanyag a benne lévő gyümölcscukor.
Az ásványok és nyomelemek közül kiemelendő 25-40 mg-os kalcium-, 170 milligrammnyi kálium-, 30 mg magnézium- és 0,6-1 mg-os vastartalma. Ezekből az elemekből a másfél maréknyi málna napi szükségletünk mintegy 10 százalékát fedezi.
Lehetőleg frissen és nyersen fogyasszuk, így érvényesül leginkább vitaminjainak jótékony hatása, de szörpnek, kocsonyának, lekvárnak eltéve és mélyhűtve is sok kincset tartalmaz még.
A gyümölcs fogyasztása segít karbantartani a vércukorszintet, csökkenti a magasvérnyomást, segít a menstruációs zavarokon.
Levét lázcsillapítónak, izzasztó hatású italnak is lehet használni.
A nyári meghűlés legkellemesebb gyógyszere a szobahőmérsékletű málnaszörp, nem csak gyerekeknek!
Levele júniustól augusztusig szedve és szárítva értékes gyógynövény-alapanyag.
Teája vagy főzete ér- és pórusösszehúzó, valamint enyhén antibakteriális hatású.
Teája cukorbajra, húgyúti betegségekre, meghűléses panaszokra, lázcsillapításra, izzasztásra éppúgy alkalmas, mint a friss gyümölcs.
Naponta egy csésze málnalevél-tea iszogatása bevált a várandós kismamáknál a reggeli rosszullétek enyhítésére, a szülés előtti hónapban pedig a szülés megkönnyítésére ajánlják, mert ellazítja, tágulékonyabbá teszi a kismedencei izmokat.
Cseranyagai hasmenéskor segítenek, antibakteriális, összehúzó hatása a szájnyálkahártya gyulladásainál gargarizáló oldatként érvényesül előnyösen.
Külsőleg, borogatásként is használható.
Próbáljunk meg minél többet fogyasztani belőle nyersen.
Magában, natúrjoghurthoz keverve, kevés mézzel vagy anélkül, finom reggeli étel vagy desszert. Sok más “bogyós” gyümölccsel ellentétben melegen, sütve és főzve is hűen megtartja aromáját.
A szörphöz és lekvárhoz, dzsemhez nem szükséges tartósítót keverni, inkább forraljuk föl, a tetejére mérjünk ki egy kiskanál rumot, és az üveg lezárása után dunsztoljuk. Felbontás után hűtőben kell tárolni.
Málnából készíthető bor, likőr és pálinka is.
A málna egyetlen része sem mérgező.
Kevesen tudják, hogy zsenge leveleit és fiatal lehántott hajtásait még salátának is fogyaszthatjuk.
Mégis, leveleit és fiatal hajtáscsúcsait főként szárítva, teának megfőzve fogyasztjuk leginkább.
A keveréket 20 g száraz málnalevélből, 10 g szamócalevélből, 5 g szederlevélből állítsuk össze, tehetünk hozzá csipkebogyó- és hibiszkusz-keveréket, citromfüvet és mentát is. Egy adaghoz két evőkanál teakeveréket forrázzunk le. Ha kissé kihűlt, mézzel, sőt tejjel is fogyaszthatjuk.
Hűtőben 2-3 napig tárolható, jobb nem letakarni.
Kiválóan alkalmas mélyhűtésre, ízét, zamatát jól megőrzi.

Mandula

Energiaértéke:100 gramm mandula 2400-2600 kJ, 570-630 kcal.
3,5-7% vizet, viszonylag sok, 19-30% fehérjét, értékes aminosavakat, 15-16% növényi rostot, további 2-4 % szénhidrátot tartalmaz, és igen tetemes, 53-59%-os a zsírtartalma, ami telített és telítetlen zsírsavakból (palmitin-, palmitol-, sztearin-, olaj- és linolsavból) áll.
A mandulaolaj nagyon értékes összetevője. 
A mandula jó B1-, B2- és B6- és E-vitamin (28 mg) forrás lehet. 

Ásványi anyagai közül megtalálhatunk benne:
  • rengeteg káliumot (835 mg),
  • kálciumot (252 mg),
  • magnéziumot (170 mg),
  • káliumot (835 mg),
  • foszfort (441 mg!).
Nyomelemei közül a vas, mangán, cink kiemelendő.
A belső, barna maghéj antioxidáns-tartalma védi meg a magbél olaját a légköri oxigéntől és megavasodástól, értékes volta miatt nem célszerű eltávolítani, ráadásul ízletes is.
Tanulmányok kimutatták, hogy rendszeres fogyasztása csökkenti a szív- és érrendszeri halálozást.
Az E-vitaminban gazdag mandulaolaj kiváló bőrápoló szer. Fürdés után a még nyirkos bőrbe kell bedörzsölni a gyorsan felszívódó olajat, amitől az puha, egészséges fényű és bársonyos lesz.
E-vitamintartalma miatt használható a napégés megelőzésére, és az enyhén napégette bőr kezelésére.
A keserűmandula emberi fogyasztásra alapvetően nem alkalmas, kisajtolt olaját a kozmetikai ipar, valamint a gyógyszeripar hasznosítja.
A mandulabél értékes belső héjával vagy anélkül egyaránt fogyasztható. A hártyaszerű maghéjtólforró vizes áztatás után szabadíthatjuk meg legkönnyebben, ha fehér mandulabélre van szükségünk.
A marcipán alapanyaga, amelyhez az aroma kedvéért kevés keserűmandulát is kevernek.
Édességek alapanyaga vagy díszítője lehet. Süteményekben, főként a piskótában tökéletesen helyettesítheti a lisztet, ami a lisztérzékenyek kedvencévé avathatja, de darálva, szeletelve díszítésre is kiváló.
Húsételeket, mandulás pulykát, halat is készíthetünk vele.
Értékes ásványi sói (kalcium, foszfor) vannak, tápláló fehérje és 50%-os olajtartalma mellett. A kozmetikai és gyógyszeripar is felhasználja.

Meggy

Energiaértéke: 100 gramm meggy = 58-60 kcal.
A friss gyümölcs gazdag gyümölcssavakban, melyek közül kiemelendő az almasav.
Savtartalmának köszönheti, hogy kevésbé fogyasztják frissen, mint a cseresznyét, inkább főzve és befőttként kedvelt.
Savtartalma elfedi ugyani, de jelentős gyümölcscukor-tartalommal is bír.
A gyümölcs leve értékes antioxidáns színanyagokat tartalmaz, katekineket, flavonoidokat, antociánokat, kumarint.
Rengeteg A-vitamint (1000 NE). B1-vitamint (0,05 mg), B2-vitamint (0,06 mg), C-vitamint 10 mg-ot tartalmaz.
A fémek közül gazdag vasban, kalciumban (22 mg) és magnéziumban.
Található benne továbbá 19 mg foszfor.
Sok gyümölccsel ellentétben frissen fogyasztva sem puffaszt, sőt inkább enyhíti az ilyen panaszokat.
A gyümölcs leve segít emésztési zavaroknál, enyhíti a hasmenéses panaszokat, serkenti az anyagcserét, jótékony. májfunkció-zavarok esetében, vérszegénység ellen.
Gyümölcse gyulladásgátló hatású, enyhíti a hörgők gyulladását.
A termés értékes hatóanyagai az alantoin, amigdalin, aszparagin, cianidin, metil-szalicilát.
Levét a gyógyszergyártásban is használják színezőanyagnak, aromaanyagként, mellesleg pedig bizonyos esetekben segíti a hatóanyagok jobb felszívódását.
Levele és az érett gyümölcsről leválasztott, megszárított gyümölcskocsánya - vagy ahogy mindenki ismeri, szára - gyógynövényi drog.
Fő hatóanyagai a cseranyagok.
Gyógytea-keverékek alkotóiként segíti a vizelet-kiválasztást, vizelethajtó, fogyasztó hatású.
Teája kiváló köhögéscsillapító.
A gyógyteát láz és idegesség ellen is ajánlott kortyolgatni.
Levelei gyulladásgátló hatásúak, puffadás ellen is hatásos. Uborkaeltevéshez használják a kapor mellé. A meggy a fáról leszedve 3-6 napig tárolható hűtőszekrényben 0 °C körüli hőmérsékleten. Csak -1 °C alatt kezd megfagyni.
Bár frissen is ehető, nagy mennyiség nagy gyümölcssav-tartalma miatt hasfájást, hascsikarást okozhat.
Miután értékes színes hatóanyagai főzve, sütve is érvényesülnek, fogyasszunk belőle minél többet!
Kellemes íze van süteményekben, - főként pitékben, rétesekben, zselés gyümölcstortákban -, gyümölcslevesként, kompótként, gyümölcslének, nektárnak fogyasztva.
Friss gyümölcsjoghurtot is keverhetünk belőle.
Sokféleképpen tartósítható; mélyhűthetjük, befőttként, rumos meggynek, szörpként télire is eltehető.
Bor készíthető belőle.

Őszibarack

A gyümölcsök királyának is nevezik.
100 gramm őszibarack mintegy 0,7 g fehérjét, 0,1 g zsírt és 9 g szénhidrátot tartalmaz.
100 g gyümölcshús mintegy 40 kalóriával gazdagítja szervezetünket, tehát nem hizlaló étel.
Nagy része, kb 85-90%-a víz. Ettől oltja úgy a szomjat.
Lédússágának és a kedvező cukor-, valamint gyümölcssav-arányának köszönhetően a többi gyümölcshöz képest egyszerre jóval nagyobb mennyiség fogyasztható az őszibarackból.
Az őszibarack frissít, üdít, jó kedvre derít. Ezt részben niacin-tartalmának köszönheti; csökkenti a vérnyomást, jót tesz a szívnek és az érrendszernek.
Bõségesen tartalmaz A, B és C vitamint, valamint káliumot, kalciumot és magnéziumot.
A kedvezõ kálium-kálcium arány teszi lehetõvé a „vértisztító” hatását. Erõteljesen vizelethajtó, és ezáltal tehermentesíti a tüdõt, szívet és a keringést.
Enzimjei serkentik az étvágyat és az anyagcserét.
Viszonylag sok C-vitamin van benne. B-vitamin- és biotin-tartalmuknál fogva főként a sárga húsú fajták kiváló haj- és bőrszépítők.
Sárga antioxidáns xantofill színanyagaik rákellenes hatásúak.
A kevésbé leveses barack is hasznos, mert rengeteg rostjával és pektinjével az emésztést segíti, megakadályozza a székrekedést, ami idegen helyen, nyaraláskor segíthet.
A pektin egyébként a koleszterinszintet is egészséges irányba tolja el.
Ásványi anyagai közül viszonylag magas, 200 milligrammnyi káliumtartalma jelentős, 9 mg magnézium, 8 mg kálium rejlik benne.
Különösen a nyári forróságban, amikor a szívbetegekre nehéz napok várnak, napi 2-3 barack sokat segíthet.
A benne lévő kálium és nátrium ugyanis 7:1 arányban van jelen, ami ideálisnak tekinthető a szívpanaszok enyhítésére.
Lekvár és befőtt is készíthető belőle.
A nem teljesen érett gyümölcsöknek nem lehet vékonyan lehúzni a bőrét. Forró, forrásban lévő vízbe mártva azonban már lehúzható.
A befőtthöz és lekvárhoz kevés citromhéjat reszelve, illetve néhány csepp citromot hozzáadva megelőzhetjük, hogy a barack megbarnuljon.
Süteményekben kevésbé kedvelt, mint a kajszibarack, inkább sárga, s ezért dekoratívabb változatait használjuk gyümölcstortákba, gyümölcssalátákba.
Ilyenkor is érdemes kevés citrommal meglocsolni a barackot barnulás ellen.
A vékony barackszeletek jól illenek fűszeres sajttal készült szendvicsekre.
Paradicsomos zöldsalátákba vagy hagymás krumplisalátába is tehetünk vékony barackcsíkokat.
Sült szárnyashúsok mellé pedig barackhúsból, kakukkfűvel, kevés fehérborral és balzsamecettel készített mártást adhatunk.
A hűtő legalsó fiókjában az érett barackot nyugodtan eltarthatjuk 2-3 napig.
Fogyasztás előtt pár órával viszont célszerű előszedni onnan.
Nem csak az érzékeny fogak miatt, a szobahőmérsékletű gyümölcsnek sokkal jobb az aromája.
Csak közvetlenül a fogyasztás előtt érdemes megmosni, különben a gyümölcsöt érő nedvesség kedvező feltételeket teremt a rothasztó gombáknak és egyéb mikroorganizmusoknak.
Viszonylag kevesen tudják, hogy az őszibarack jól tűri a mélyhűtést, csakhogy nem egyben, mert úgy kiolvasztáskor löttyedt lesz, hanem meghámozva vagy hámozatlanul és pürésítve kis porciónként lefagyasztva. Így kiolvasztás után is finom lesz; fagylaltnak, likőrrel, rummal készíthetjük el.
Ha a barackpürét jégkocka-tartóban fagyasztjuk meg, pezsgőbe, ásványvízbe téve remek üdítő készítésére is felhasználható.
Barackot vásárolni mindig kosárral, vagy legalább nagy dobozzal induljunk, hogy minél kevésbé törődjenek a gyümölcsök, míg hazaérünk.
Ha a héja már kívülről is megrepedt, nem érdemes megvenni, mert csaknem biztos, hogy a gyümölcsbe kívülről bejutó nedvesség már penészessé tette.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...